A fics-úr

Bevezetés

Sziasztok. A nevem  Dante.  Egyszerűnek nem mondható srác vagyok, kőkemény 20 év élettapasztalattal a hátam mögött.  Jóképű gyerekként teremtett az Isten, amihez hihetetlen mértékű szerencse is párosul. Jól tudok beszélni , minden helyzetben kitudom magam húzni a szarból, vagy ha épp úgy van, szarba tudom magamat süllyeszteni. Méghozzá nyakig érő szarba. És most pedig jöjjön az életem röviden:

Budapesten születtem  a 8. kerületben, egy kórházban. Fogalmam sincs miért egy 8. kerületi kórházat sikerült beszervezni ahhoz, hogy anyám kitoljon magából, de úgy tűnik ez van, hozzá kell szoknom hogy egy gettó-övezetben láttam meg először a napvilágot 4 óra 43 perckor. Valamiért ez érzékenyen érint.  Igaz a gettóhoz semmi közöm, és mielőtt még azt hinnétek, hogy valami sutyerák repper-fenegyerek vagyok előre leszögezném, hogy semmi ilyesmiről szó sincs. Nem vagyok se suttyó, se repper. Bár ha belegondolok, nincs is okotok ezt feltételezni rólam.

Születésem után, amikor már az újszülötteket el lehet vinni az egészségügyi intézményből, rögtön kiköltöztünk Svédországba, ahol a szüleim már korábban is laktak. Egész pontosan fogalmazva, ott éltek, idejött anyám megszülni,  aztán pedig  vitt vissza magával a jó öreg Skandináviába. 4 évig ott éltem, egészen addig, amíg kiderült, hogy apám maffiozó, és lecsukták 7 évre. Nem vagyok büszke az öregre, de mégiscsak az apám, kötelező aként is kezelnem, apámként szeretnem. Ezután 9 évig nem láttam, és amikor évek után először találkoztam vele, csak annyi járt a fejemben, hogy ’’Kutyából nem lesz szalonna”. Ezzel arra próbálok célozni, hogy apám kurvára semmit sem változott. Néha, amikor nagylóvét akaszt le megdob egy kis pénzzel, had örüljön a hülye gyereke, hogy mennyire szereti őt apuci. Örülök én, nincs is azzal semmi baj, csak nem a szeretetnek, hanem a pénznek.

Elég sajátságos személyiségem van : rendszerint semmi nem érdekel. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy nincsenek érdeklődési köreim, csupán a hétköznapokban előforduló hétköznapi események, történések nem tudnak túlzottan felizgatni, ugyanis amikor csak akarok, közömbösen állok hozzá bármihez és bárkihez. Nem tudok egy könnyen dühbe gurulni, de ha egyszer sikerül, akkor ott nagy gáz van. Agresszív nem vagyok, csak amikor már tényeg felment a pumpa, akkor azért megtudok vadulni rendesen. Nem lehet kiismerni. Azon keveseknek, akiknek sikerült csak gratulálni tudok. De komolyan, őszintén, ugyanis a világ legjobb tökélyre fejlesztett pókerarcát hordom a sajátomra felhúzva, nulla-huszonnégyben...hála apucinak. Lelkiismeretem nem igazán van, ami meg mégis megtalálható bennem az a minimum fokozatra van alapbeállítva. A kis tekerő amivel a  feljebb lehetne állítani sajnos beszart akkortájt, amikor igazán elkezdtem kamaszodni... Hihetetlen, hogy a társadalom ilyen lelkiismeretlen, érzelemmentes szörnyeket teremt, mint amilyennek én tartom magam. Őszintén szólva leszarom a témát.

Fogalmam sincs mitől lettem olyan, amilyen, valószínűleg egy pszichológus ki tudna találni egy teljes mértékben hiteltelen magyarázatot, amin csak jót röhögnék magamban. Ezek az emberek azthiszik, hogy hatalmas királyok... Leülsz velük szembe, mesélsz ezt-azt közbe ők folyamatosan figyelik az arcmimikáid, megpróbálják leszűrni a hangodból és a viselkedésedből a tanulságot, majd faszán kielemzik maguknak, hogy meggyőződésük szerint VALÓSZÍNŰLEG mi is a te problémád. Hát nem röhejes? Nagyjából annyit ér, mint elmenni egy templomba és gyónni egy papnak. A folyamat ugyanaz, csak ott még elméletben feloldozást is nyerek, megtisztul a lelkem a bűneimtől, még ha nem is azért mentem oda.

Mi az én bűnöm?  Kevélység. Fösvény nem vagyok, szeretek költekezni, és szoktam adni másoknak is abból ami az enyém... Néha még jól is esik adni, még ha nem is kapok, akkor is. A bujaságot is a bűneim közés sorolhatnám. Nem vetem meg, ha összekell állnom egy lánnyal mint két kicsi lego¹.

Néha irigykedni is szoktam, tehát ezt is hozzáadhatjuk a bűnlajstromomhoz... Habár ez nem olyan irigység, mint amire a Biblia gondol. Az irigységhez a káröröm is párosul azt viszont imádom, ahogy mondani is szokták : legszebb öröm a káröröm . Mennyire igaz ! A világ legszebb, és legélvezetteljesebb dolga más szenvedésén és kudarcán egy jót nevetni. Torkosság: Alap. Azt hiszem, ezen nagyon nincs is mit megbeszélni, minden ember többre és többre vágyik. Harag... Alapvető emberi érzelem, a haragnak is köszönhető, hogy embernek nevezhetjük ezt a mocskos állatot, amit nagy felsőbbrendűséggel embernek nevezünk. Végül pedig : a jóra való restség... Szintén mindenki által elkövetett bűn, ez alól énsem vagyok kivétel. Sőt, rosszat tenni, másokban rossz érzéseket kelteni kifejezetten jó érzés (micsoda paradoxon) . Ezen kívül rengeteg bűnöm van ! Őszintén szólva bűnnek csak azt tartom, ami törvényellenes, nem azt, amit egy bolond elme által kreált Istennek nevezett öregapó annak titulál. Remélem leesett mostanra, hogy egyáltalán nem hiszek Istenben. De a hívőknek üzenem : nyugodjatok meg, a Sátánban sem hiszek.

Az előző mondatomhoz azonban hozzá kell, hogy fűzzem, azért volt egyszer egy érdekes élményem , amikor azt hittem éppen a Pokolba tartok. Alvási paralízisben szenvedek ( egyébként én nagyon élvezem) , ami annyit tesz, hogy az ember megreked az álom és a valóság közti világban amikor elaludna. Hallucinációk, mindenféle vízió, testen kívüli élmények kísérik mindazt, amit a szemeddel látsz. Mert látod a valóságot, csak kissé átalakul a sok rémképptől ami övezi, ami mellé még párosul az is, hogy egész testedben lebénulsz, amig tart az egész herce-hurca. Olyannyira lebénulsz, hogy amikor félelmedben azon vagy, hogy leüvöltsél anyádnak, vagy akárkinek segítségért, rákell, hogy jöjj, nem fog menni, ugyanis egy hangot sem tudsz kipréselni a torkodon. Ugye milyen mókásnak hangzik lebénulni, miközben teljesen öntudatos állapotban, mondhatni ébren átéled a legszörnyűbb rémálmaid? Akár milyen furcsa, megvan a maga szép oldala, persze csak utólag. Amíg az akció tart, addig nem olyan vicces a dolog. Nem mindenkinek adatik meg ez a kiváltság, de akinek igen, az örülhet a fejének.

Most biztos sokan azt gondoljátok, hogy bolond vagyok, de közlöm : ennek semmi köze nincs az ember épelméjűségéhez. Ez ugyanúgy egy alvási rendellenesség, mint például az, hogy nem tudod kialudni magad, vagy hogy gyakran felébredsz allvás közben, esetleg alvajársz, alvabeszélsz.

Na de félretéve a sok fölösleges rizsát kezdjünk bele a történetbe...

¹  =  idézet Fluor Tomi : Mizu? című fergeteges slágeréből