A fics-úr

 Hangzavar. Úgy érzem ez egy más világ, emberek helyett állatokat látok. Szó szerint úgy érzem magam, mint egy állatkertben, ahol egyedül vagyok ember, és emiatt fajilag megvagyok különböztetve a rasszista állatok által. Ráadásul itt rácsok sincsenek, bármelyik állat rámmoroghat, megkergethet, megkarmolhat, levadászhat. Szinte látom magam kívülről, ahogy ott állok a sötétben, a feketeségben csak vörösen izzó állati szempárok merednek rám, a semmiből egy lámpa fénye vetül félelemtől eltorzult arcú önmagamra.

Romkert... maga a katasztrófa. Egy kis hely, még csak nem is jó, zsúfolásig töltve emberekkel ( vonatkoztassunk el az előző paragrafustól). Ez egy elég merész tulajdonsága a helynek, ha számításba vesszük a nyári 40 fokokat... De hiába, kötelező jelleggel élvezni kell a bulit. A legnagyobb vicc, hogy ezek az önmagukat „romkertes arc” –oknak tituláló romkertes arcok 90 százaléka be sem teszi a lábát a szórakozóhelyre, csak kint iszik és artikulálatlanul üvöltözik mint egy idióta. De ez egy igényes szórakozóhely Budapesten, hazánk szívében. Lehet ráférne már a magyar nyelvre egy jó újítás.  Egy olyanra gondolok, mint amit a Kazinczy Feri és társai csináltak még a régi szépidőkben, és akkor lenne sok-sok jelző, amivel az „igényes”  helyett tudnánk jellemezni az ilyesféle helyeket. Ámbátor, ha így belemerülök a gondolatba a nyelvújítással kapcsolatban, boldogan kijelenthetem, hogy lassan, de biztosan újul a nyelv. Vegyük például az egyik legújabb szót :  „böhögni”. Ez egy cselekvést kifejező ige, ami egy szóösszerántással ( mint a csőr =  cső + orr) keletkezett a „böfögve röhögni” szópárból. Lássuk be, igen nagy értékkel bír ez a példány a saját fajtája, a szavak közt. Kiegészíteném ezt a remek témát még azzal, hogy kitaláltam a „köhögni” szót is a „böhögni” mellé, ami annyit tesz, hogy köhögve röhögni, de magam sem tudom miért, úgy döntöttem ez a szó komolyan meg nem fontolandó.  Jó?  Óh. Sós, hó.  A „kuleb” szó a 3. amit alkottam a közelmúltban, ez egy degradáló szócska, szintén szóösszerántással készítettem, de hogy mely szavak alkalmazásával, az számomra is rejtély. Rajmund szerint „kulás lepedő baszás” a jelentéstartalma, amit én egy kissé primitívnek tartok... Maradjunk annyiban, hogy ez egy jó szó arra, ha valakit erőteljesen le akarunk fikázni. Te hitvány KULEB !!! Tökéletes, és mindemellett még gyönyörű hangzása is one. Ez one. Van? Van. Van egy álmom, de nincsen túl jó állapotban.

Félbe kell szakítanom az izgalmas teóriák elemzését, satöbbi, ugyanis épp egy kiadós hányás hangja töri meg a csöndet amit a fejemben érzek. Igényes hely. Szóval a hely-zet az, hogy a hely, mint olyan, semmit nem tud nyújtani, nekem. De mivel nem miattam üzemeltetik, ez nyilván teljes mértékben inszignifikáns. Ember -tenger hullámai csapkodják a Rom(antikus) kert kőfalait, mely egyenlőre kitartóan tartja magát, de ahogy múlik az idő, a fal meggyengül, felemészti a kollektív szocializálódás. Vagy a sok tinihányadék. Ezt rátok bízom, döntsétek el melyik, én nem erőltetem senkire a véleményemet, csak néha. Higyjétek el. Modom higyjétek, el.  Mi a többséggel ellentétben úgy döntünk, hogy átlépjük a Romkert küszöbét, belevetjük magunkat a veszélyes dzsungelbe, melynek neve :  buli.  Sosem voltam az a megrögzött party-arc  típus, akinek lételeme az, hogy többszáz ember között izzadjon, és fulladozva ropja a táncot, idiótát csinálva magából anélkül, hogy bárkinek feltűnne. Elég nagy klisé, amit most írok tudom, de sokkal inkább szórakoztató nekem az, ha számomra kedves emberekkel be/leülök valahova, üvöltő zene helyett berakunk telefonról valamit, amit közösen kérünk a saját rezidens  lemezlovasunktól, olyan hangerővel, hogy üvöltözés nélkül kelljen nem üvölteni, hanem beszélni. Iszogatunk, móka & kacagás, egy két böhögés még belefér, felhőtlen szórakozás és örömteli lerészegedés mindaz, ami számít. De, nem ma emberek ! Ma buli van és én már így is kurva jól érzem magam, bevagyok pörögve az izgalomtól, hogy vajon milyen lesz a pillanat. A pillanat, hogy elvesztem a Romkert szüzességem. Vajon fájni fog? Vajon fogok vérezni? Remélem nem fog fájni, kicsit félek, bárcsak lenne valaki, aki fogja a kezem, és enyhít a szorongásomon, aki szeret és szeretget, aki szerethet, akit szeretek, akit szeretnek azok akiket szeretek. Nagy levegő, és mégnagyobb sóhaj : hát itt az idő. Megfeszítettem a hátizmaim, összeszorítottam a fogaim, és egy határozatlan lépéssel nyomtam egy előrearcot, hahaha, tehát nem hátrát. Vayon jól csinálom? Látszik hogy amatőr vagyok? Ilyen kérdések járnak a fejemben szüntelenül, lassan kezdem úgy érezni, hogy elvesztem az eszem. Felnéztem a földről, amit eddig bámultam lányos zavaromban, és valami újat éreztem...

Büszkeséget. És valljuk be, minden okom megvolt rá. Még az önbizalmam jelenlétét is sikerült megéreznem, pedig nem is tudtam róla, hogy létezik. Bent voltam ! Jobbranézek, hogy aztán balranézhessek, majd megismétlem a nézelődést, ugyanis egy pillantás nem volt elég ahhoz, hogy felfogjam a látványt ami a szemem elé tárult. Éreztem a hangulatot, átjárta a testem, de azt is éreztem, hogy sok jó csaj van, ami azért valljuk be, fontos szempont egy buli esetében. Még hezitálok egy kicsit, majd úgy döntök, hogy mielőtt belevetném magam a sűrűjébe, veszek magamnak egy kis üzemanyagot, azaz szeszt, úgymond  alkoholt, ergó piát. Méghozzá sört ! A lányok akikkel együtt jöttünk már táncolnak a zenére amit nem tudok, és nem is szeretnék szavakkal leírni, én meg Rajmunddal és Ramszesszel beállok a tömeg mellé szemlélődni és kitárgyalni hogy milyen érzés is valójában a Romkertben lenni. És akkor kiszúrtam valakit a tömegben, de az okát, hogy miért szúrtam ki nem tudtam... Egészen egy percig, utána beugrott.

Egy ideje már nem, de néhány éve időnként a buszmegállómban szoktam látni egy gyönyörű leányzót, aki vélhetőleg idősebb nálam. Mindig csak titokban, plátói módon sóvárogtam utána, hiszen úgy éreztem nem vagyok méltó hozzá, még arra se, hogy legalább rámvessen egy megvető pillantást. Nem mesélek arról, hogy hogy néz ki, legyen annyi elég, hogy vékony, magas, arcát mintha angyalok faragták volna, barna haja göndör fürtökben simogatja nyakát , bőre oly hamvas, hogy szinte kívánja hogy az ember csókot lehelljen rá...  Szóval szép lány. Nem a jócsaj kategória, hanem a szépség megtestesítője, Afrodité egyenesági leszármazottja.  Hát most ő állt tőlem 5 méterre, és  azt vettem észre, hogy engem néz. Mit tehettem volna? Félénken elkaptam a tekintetem, mint egy szűzfiú, pedig garantáltan nem vagyok már szűz. De komolyan !  Kicsit elfordultam és valami hirtelen kitalált kérdést tettem fel Rajmundnak, mintha beszélgettünk volna eddig is. Reméltem így nem lesz olyan feltűnő, hogy zavarba jöttem... Éppen nagyban taglalom neki a légbőlkapott történetet, amikor valaki megkocogtatja a hátam. Sosem fogjátok kitalálni, hogy ki volt az...  úgyhogy elmondom.

Maga Mádl Ferenc, személyesen.

Dehogy is, ott estem volna össze szívroham miatt, és most nem írnám ezt az unalmas történetet az életemről, amit rajtam kívül senki nem fog elolvasni, mert senkit se érdekel... De azért reménykedek (vagy reménykedem?), hogy egy-két ember veszi a fáradtságot, és legalább úgy tesz mintha olvasná. Vagy mintha tudna olvasni.

Szóval komolyra véve a dolgot, nyilván Ti is tudjátok hogy aki megkocogtatta a hátam, nem a Feri volt, többek közt azért sem ő, mert ő már meghalt, alulról szagolja az ibolyát. De ha nem a köztársasági elnök állt mögöttem... akkor ki?

Hát a lány a buszmegállóból.